2014. október 27., hétfő

12. Rész-A helyes út a megbocsájtás

Láttam Írisz arcán a borzalmas dühöt és fájdalmat, amit ez a mondat keltett benne.
- Tudom-mondta, mire mindenki ledöbbent.
-Honnan?-kérdezte Drago.
-Azért, mert 7 éve elmenekültem otthonról, az nem azt jelenti,hogy elfelejtettem az apámat!
Az őrült rámosolygott szelíden, mintha hirtelen más emberré vált volna. A pillantása gyengéddé alakult, gesztusai óvatossá váltak. Lassan közeledett Írisz felé, de ő meghátrált.
-Kérlek menj el, nem tudom elfelejteni a történteket. Nem haragszom,de a múltat nem tudom elfelejteni. Szeretlek,mint lány az apját,de neked másik világban kell élned. Mindig is sárkányokat öltél,én meg tanítottam őket,és a kettő együtt nem megy. Ha már ezzel a barbár foglalkozásoddal nem tudsz felhagyni,akkor legalább menj el jó messzire,ne fájjon jobban.
-De az anyádat is egy ilyen lény ölte meg,és te képes vagy megbocsájtani? Téged is majd nem elveszíttettelek.
-A megbocsájtás mindig a helyes út,akármikor,akármiért,de tudom,hogy te erre még nem vagy képes. Menj el Hibbantról,és hagyd békén a sárkányainkat,apa!-az utolsó szót már csak suttogta. Íriszt még nem láttam ilyennek. Olyan nyugodt,és békés volt. Az apjával két teljesen más világ tagjai voltak,mégsem öldökölték egymást,és eltudtam képzelni,hogy egyszer majd együtt élnek.De nem most,nem ma.Dragon látni lehetett,hogy erre még nem képes,és hogy még nem dolgozta fel a múltat,akármi is történt.A szeméből sugárzott a fájdalom,és az enyhe boldogság,hogy újra láthatta a lányát. Intett a hajóknak,és elmentek,de tudtuk,hogy még vissza térnek. Ha nem is a sárkányok miatt,de Írisz miatt biztosan. 

A falu csak tátott szájjal figyelte,az egész beszélgetést. Dragoék elmentek,és Írisz elrepült Mennydörgésen. Repteiket hangos dörgés és villámlás követte,zuhogó esővel körítve.

Mindenki ment a dolgára,viharra számítottunk.
-Szerintem menj Írisz után,jót fog tenni neki egy kis társaság.-fogta meg a vállamat Hablaty. Én csak egyet értően bólintottam,majd felültem Viharbogárra,és mentem a nyomaik után.  Elképzeltem,hogy mit érezhet,de a fájdalmát nem tudtam. Egyszerűen elképzelhetetlen volt. Évekig nem látta az apját,aki nem mellesleg sárkányokat írt. Már ez is egy borzalmas dolog,de aztán még találkozik is vele hét év után. Szegény. Hablatyék mindig meséltek róla,hogy milyen voltam mielőtt elvesztettem az emlékeimet. Ahogy mesélték teljesen Írisz rajzolódott ki a meséjükből,de azt mondták,hogy ez én vagyok. Azóta mindig felnézek rá,de most megmutatta,egy teljesen új oldalát. Már több mint a fele szigetet körbe jártuk,de sehol sem találtuk. 

Már későre járt,amikor megpillantottam egy fekete árnyat az erdő közepén. Leszálltam Viharbogárral,és egy fekete köd volt az. Korom fekete volt,és körözött a fák körül. Nem tudtam,hogy mi az,elrettentett a gondolat. Közelebb mentem hozzá,de ekkor valaki rám szólt.
-Ne nyúlj hozzá!-ismerős volt a hang,megfordultam,és egy furcsa sárkányt láttam. Sárkány volt,de félig farkas is. Éppen futni akartam volna,amikor még több ilyen lényt láttam. Mindegyik félig sárkányt volt,félig pedig valami más állat. Tudtam,hogy nem tudok innen elmenekülni,így csak reménykedtem,hogy valaki megment.
-Asztrid!-hallottam a nevemet. Ott állt mellettem Írisz.
-Jaj de örülök neked! Egész nap téged kerestelek,de megtámadtak ezek..ezek... Tudod te mire gondolok!
-Igen,tudom,és ők nem ezek,van nevük is: Fausták
-Mik?
-Fausták. Félig sárkány félig ember által ismert állatoknak a megfelelői. Isteni teremtmények,aki egy ilyet megöl,vagy megsért,örök átok várja.
Ezt az utolsó mondatot úgy mondta,mintha megtapasztalta volna már.
-És ezeket honnan tudod?-kérdeztem gyanakvóan.
Írisz leült egy köre,intett,hogy jöjjek oda,és elkezdett mesélni.
-Nagyon régen,amikor még apámmal éltem,sokszor nem bírtam nézni,ahogyan kínozza a sárkányokat,így mindig elmentem a szigetünkön levő erdőbe. Egyszer amikor éppen egy nagy veszekedés folyamán szöktem el,sírva rohantam arra a helyre,de akkor megláttam valamit. Ezt a fekete ködöt. Megakartam érinteni,de eltűnt. Akkor jelentek meg a fausták. Az egyik oda jött hozzám,egy félig sárkány,félig gazella. Megfogtam,de elsötétült. Meg ijedtem,eldobtam magamtól,de megsérült a lába. Hatalmas mennydörgés rázta meg az erdőt,a fák rázkódni kezdtek,és megint megjelent a fekete köd. Megállt előttem,utána pedig megszállt. Mindent máshogy láttam,ekkor lettek természet feletti képességeim. Meghaltam.
-Na várjunk csak! Te halott vagy?
-Igen!
-De akkor hogyan látlak,és foglak,és...
-Befejezhetem?
Bólintottam,majd folytatta.
-Vissza szaladtam a várunkba,és elmondtam apámnak sírva,hogy mi történt. Elkezdett mesélni ősi legendákat olyan emberekről,akiket megszállt a sötétség,és utána már csak a faustákkal értettek szót,eltávolodtak az emberektől. Én nem akartam ilyen lenni. Kirohantam a lakásunkból,és megfogtam mennydörgést,rá erőszakoltam magamat,és elrepültem. 2 évig éltem egyedül. Egy nap azonban Hablaty és Fogatlan megtaláltak. Elmeséltem neki m történt velem,hogyan szöktem el,és ő tudta a megoldást. Azt mondta,hogy osztoznom kell az átkon egy emberrel,és át kell nyújtanom az erőm felét. Nem tudtam,hogy ki vállalná ezt. Ő megtette. Ősi rituálé kellett hozzá,és Hablaty hónapokig szenvedett a fájdalommal,ami ezzel járt,de sikerült. Azóta élek vele együtt,és így értjük meg egymást. Neki köszönhetek mindent.
-Akkor ő is látja ezeket a lényeket?
-Igen,bár ő inkább rám hagyta őket,nem annyira az ő világa. Tud bánni velük,meg az erejével is,de azóta nem használja.
-Mióta?
-Ööö....inkább hagyjuk,majd elmesélem valamikor,de most már vissza kéne mennünk nem de?
-De.-helyeseltem.
Felpattantunk a sárkányainkra,és vissza repültünk a faluba.

-Na?-kérdezte Hablaty.
-Jól sikerült a beszélgetés,de te holnap szépen elmagyarázol mindent!-ütöttem karba.
-Áúúú! Mit mondjak el,már mindent tudsz rólam!
-Akkor a fausták nem is léteznek,meg semmi ősi rituálé!-vágtam rá gúnyosan.
-Írisz mesélt neked ezekeről?
-Áhá! Most lebuktál! Na Hablaty Horrendous Haddock III,holnap szépen mesélni fogsz nekem. Jó éjt.
Hátra pillantottam,és még mindig ott állt tátott szájjal. 


  

9 megjegyzés: