2014. október 31., péntek

13 fejezet-Misztikus lények világa

Az éjszaka, a hold birodalma. Ilyenkor ő a nagy úr, a csillagok pedig az alatvalói. Arra kényszeríti őket, amire csak akarja, bárki aki ellenszegül neki megbünhődik. Átváltozik mondákban szereplő lénnyé, elveszíti mindenét, felszívódik. Senki nem kívánt ilyen életet, akiről pedig kiderült, azt kitaszították, megölték. Morbid világ volt ez, engem mégis vonzott. Teli holdkor éreztem teljesnek magamat. Mindig kiültem a szirte ,onnan figyeltem a fekete eget, a rajta világító csillagokkal, és a hold nagyúrral együtt. Csak órálig figyeltem őket, és próbáltam megfejteni élet formájukat. Az úr mindig letaszította trónjáról a fenséges napot, elfoglalta királyságát. Hajnalban mindig fordult a kockázat. Ez így megy már az idők kezdete óta, a két nagy ellenség közt. Olyanok,mint a háborúzó birodalmak. Minden naplementekor,és pirkadatkor az ég boltozata háborús övezet, veszélyes zóna. Nem értettem, hiszen élhettek volna békésségben is. Meg oszthatták volna a kéklő eget, a birodalmak egyesülhettek volna. Micsoda hatalmúk lenne! A Nap és a Hold a világ két ura, az ég királyságának vezetői együtt, szövetségesként győzhettek volna le mindenkit. De nem! Ehelyett mindenkit megkínoztak, földbe tiportak, megáláztak, még azokat a fenséges lényeket is, akiket Í risz mutatott. Választani kellett, hogy kihez leszel hű, és kinek leszzel csak az átutazója. Én azt hiszem az éjszakához maradtam hű.



Kibontottam fonatomat, levettem ruháimat, és bele mentem a patakba. A víz jég hideg volt, bőröm fázott, én vacogtam, de nem zavart. A hold,az én drága holdam,kinek hűséget fogadtam,megvilágította puha arcomat. Hajamat óvatosan megfürdettem a jéghideg vízben. Figyeltem a patakot, ahogyan aprócska hullámokkal zacarja a teljesen nyugodt estét. Megláttam valamitba víz túl oldalán. Egy lányt. Haja térdig érő volr, de többet nem láttam belőle, merre amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen tűnt el. 
-A kiszámíthatatlan éjszaka, misztikus lényekkel. 


Kijöttem a patakból felvettem a nadrágomat, és felsőmet, de a szoknyám, és a vállvédőm eltűnt. Őszintén nem nagyon zavart, hiszen otthon van még,de érdekekt, hogy ki vihette el. A szírt mellett volt egy erdő, amit a vikingek ősz idős óta, csak a fájdalom fenyvese ként emlegetnek. Féltem bemenni, ki tudja, hogy a hold, mit tartógat számomra. 


Sötét volt ott bent, az orrom hegyéig sem láttam. De akkor megpillantottam valamit a hold fényében, a fekete ködöt. Egy ideig csak figyeltem apró mozgásait.  Ha a szél megjelent ide-oda dülöngélt, de nem ment el. Mint aki vár a zsíros kenyerére. Vissza akartam fordulni, féltem, de nem. Ez az én világon, hozzá kell szoknom a rosszabbik oldalához is. Lehet, hogy mutatni akar valamit, lehet, hogy csak én segíthetek, de ha nem megyek utána, soha nem tudhatóm meg, mit kellett volna tennem, a bűntudat marcangolna. Mély lélegzetet vettem. Minden kifújással távozott belőlem a félelem, bánat, és minden más negatív dolog, de belégzéskor, elöntött a jókedv, a vidámság és a kíváncsiság. Mennem kell,, csak ez a gondolat kavargott bennem. Nem húztam tovább az időt,megfordult am, rápillantottam a fekete ködre, és már követtem is. 


A fenyves belseje nem is volt olyan ilyesztő, félelmetes. Kivűlről,szürke levelek borították a fákat,alig hatolt át fény a félig kopasz fákon. De az erdő belseje teljesen más volt. A fák levelei zölden virítottak,nem öreg ezer éves fák voltak,hanem friss egészségesek. A talajon állati maradványok helyett,zöldellő lehullott leveleket találtam. Megnyugodtam,hogy az ősi viking legendák nem igazak,de még mindig érdekelt,hogy a köd miért vezetett pont engem ide. Elérkeztünk egy barlang bejáratához. Lenéztem ide vezetőmre,aki kezdett elhalványodni,amíg teljesen el nem tűnt. Mély levegőt vettem,és biztattam magam.
-Gyerünk Asztrid,képes vagy rá.
Ilyen helyzetekben mindig felmerült bennem ugyan az a kérdés:
-Vajon a régi énem mit tenne most? Félne? Elfutna? Bátran,nem törődve a veszéllyel bemenne? Segítséget hívna?
Sajnos ezekre a kérdésekre soha nem kapom meg a választ. Mindig elszomorít ez a gondolat,olyan mintha eltűntem volna,és mindent újra kellene kezdenem. Soha nem mondtam el senkinek,de féltem. Féltem attól,hogy soha nem leszek régi önmagam. Ilyen álmok gyötörtek,ezért szerettem este kint lenni. Egyedül lehettem,rájöhettem ki lehetek,ki vagyok,ki voltam. De most nem érdekelt,hogy ki voltam,ki lehetek,hanem az,hogy ki vagyok.

Belépve szemem-szám tátva maradt. Igazából nem is tűnt barlangnak,hanem varázs erdőnek,mint a tündér mesékben. Mindenhol zöldellő fák voltak,és misztikus lények. Apró tündérkék szálltak a barlang boltozatánál,a földön furcsa lények mászkáltak,apró szárnyakkal,és a távolban egy unikornis volt.
-Akkor minden mesebeli lény létezik? Itt Hibbanton is?
Közelebb mentem,ott álltak egy fűzfa alatt,egy csomó faustával együtt. Nem hittem,hogy látok valaha ilyen lényeket. Valami történhetett,mert a barlang-erdő (én már csak így nevezem,mert nem tudom eldönteni,hogy mi is ez a hely pontosan) összes lénye oda sietett. Lassan közeledtem,ez néhány lénynek nem volt ínyére,rám vicsorogtak,vagy rám ugrottak. Megláttam egy sérült faustát,aki már szürke volt. Nem tudtam,hogy mit csináljak.

2014. október 27., hétfő

12. Rész-A helyes út a megbocsájtás

Láttam Írisz arcán a borzalmas dühöt és fájdalmat, amit ez a mondat keltett benne.
- Tudom-mondta, mire mindenki ledöbbent.
-Honnan?-kérdezte Drago.
-Azért, mert 7 éve elmenekültem otthonról, az nem azt jelenti,hogy elfelejtettem az apámat!
Az őrült rámosolygott szelíden, mintha hirtelen más emberré vált volna. A pillantása gyengéddé alakult, gesztusai óvatossá váltak. Lassan közeledett Írisz felé, de ő meghátrált.
-Kérlek menj el, nem tudom elfelejteni a történteket. Nem haragszom,de a múltat nem tudom elfelejteni. Szeretlek,mint lány az apját,de neked másik világban kell élned. Mindig is sárkányokat öltél,én meg tanítottam őket,és a kettő együtt nem megy. Ha már ezzel a barbár foglalkozásoddal nem tudsz felhagyni,akkor legalább menj el jó messzire,ne fájjon jobban.
-De az anyádat is egy ilyen lény ölte meg,és te képes vagy megbocsájtani? Téged is majd nem elveszíttettelek.
-A megbocsájtás mindig a helyes út,akármikor,akármiért,de tudom,hogy te erre még nem vagy képes. Menj el Hibbantról,és hagyd békén a sárkányainkat,apa!-az utolsó szót már csak suttogta. Íriszt még nem láttam ilyennek. Olyan nyugodt,és békés volt. Az apjával két teljesen más világ tagjai voltak,mégsem öldökölték egymást,és eltudtam képzelni,hogy egyszer majd együtt élnek.De nem most,nem ma.Dragon látni lehetett,hogy erre még nem képes,és hogy még nem dolgozta fel a múltat,akármi is történt.A szeméből sugárzott a fájdalom,és az enyhe boldogság,hogy újra láthatta a lányát. Intett a hajóknak,és elmentek,de tudtuk,hogy még vissza térnek. Ha nem is a sárkányok miatt,de Írisz miatt biztosan. 

A falu csak tátott szájjal figyelte,az egész beszélgetést. Dragoék elmentek,és Írisz elrepült Mennydörgésen. Repteiket hangos dörgés és villámlás követte,zuhogó esővel körítve.

Mindenki ment a dolgára,viharra számítottunk.
-Szerintem menj Írisz után,jót fog tenni neki egy kis társaság.-fogta meg a vállamat Hablaty. Én csak egyet értően bólintottam,majd felültem Viharbogárra,és mentem a nyomaik után.  Elképzeltem,hogy mit érezhet,de a fájdalmát nem tudtam. Egyszerűen elképzelhetetlen volt. Évekig nem látta az apját,aki nem mellesleg sárkányokat írt. Már ez is egy borzalmas dolog,de aztán még találkozik is vele hét év után. Szegény. Hablatyék mindig meséltek róla,hogy milyen voltam mielőtt elvesztettem az emlékeimet. Ahogy mesélték teljesen Írisz rajzolódott ki a meséjükből,de azt mondták,hogy ez én vagyok. Azóta mindig felnézek rá,de most megmutatta,egy teljesen új oldalát. Már több mint a fele szigetet körbe jártuk,de sehol sem találtuk. 

Már későre járt,amikor megpillantottam egy fekete árnyat az erdő közepén. Leszálltam Viharbogárral,és egy fekete köd volt az. Korom fekete volt,és körözött a fák körül. Nem tudtam,hogy mi az,elrettentett a gondolat. Közelebb mentem hozzá,de ekkor valaki rám szólt.
-Ne nyúlj hozzá!-ismerős volt a hang,megfordultam,és egy furcsa sárkányt láttam. Sárkány volt,de félig farkas is. Éppen futni akartam volna,amikor még több ilyen lényt láttam. Mindegyik félig sárkányt volt,félig pedig valami más állat. Tudtam,hogy nem tudok innen elmenekülni,így csak reménykedtem,hogy valaki megment.
-Asztrid!-hallottam a nevemet. Ott állt mellettem Írisz.
-Jaj de örülök neked! Egész nap téged kerestelek,de megtámadtak ezek..ezek... Tudod te mire gondolok!
-Igen,tudom,és ők nem ezek,van nevük is: Fausták
-Mik?
-Fausták. Félig sárkány félig ember által ismert állatoknak a megfelelői. Isteni teremtmények,aki egy ilyet megöl,vagy megsért,örök átok várja.
Ezt az utolsó mondatot úgy mondta,mintha megtapasztalta volna már.
-És ezeket honnan tudod?-kérdeztem gyanakvóan.
Írisz leült egy köre,intett,hogy jöjjek oda,és elkezdett mesélni.
-Nagyon régen,amikor még apámmal éltem,sokszor nem bírtam nézni,ahogyan kínozza a sárkányokat,így mindig elmentem a szigetünkön levő erdőbe. Egyszer amikor éppen egy nagy veszekedés folyamán szöktem el,sírva rohantam arra a helyre,de akkor megláttam valamit. Ezt a fekete ködöt. Megakartam érinteni,de eltűnt. Akkor jelentek meg a fausták. Az egyik oda jött hozzám,egy félig sárkány,félig gazella. Megfogtam,de elsötétült. Meg ijedtem,eldobtam magamtól,de megsérült a lába. Hatalmas mennydörgés rázta meg az erdőt,a fák rázkódni kezdtek,és megint megjelent a fekete köd. Megállt előttem,utána pedig megszállt. Mindent máshogy láttam,ekkor lettek természet feletti képességeim. Meghaltam.
-Na várjunk csak! Te halott vagy?
-Igen!
-De akkor hogyan látlak,és foglak,és...
-Befejezhetem?
Bólintottam,majd folytatta.
-Vissza szaladtam a várunkba,és elmondtam apámnak sírva,hogy mi történt. Elkezdett mesélni ősi legendákat olyan emberekről,akiket megszállt a sötétség,és utána már csak a faustákkal értettek szót,eltávolodtak az emberektől. Én nem akartam ilyen lenni. Kirohantam a lakásunkból,és megfogtam mennydörgést,rá erőszakoltam magamat,és elrepültem. 2 évig éltem egyedül. Egy nap azonban Hablaty és Fogatlan megtaláltak. Elmeséltem neki m történt velem,hogyan szöktem el,és ő tudta a megoldást. Azt mondta,hogy osztoznom kell az átkon egy emberrel,és át kell nyújtanom az erőm felét. Nem tudtam,hogy ki vállalná ezt. Ő megtette. Ősi rituálé kellett hozzá,és Hablaty hónapokig szenvedett a fájdalommal,ami ezzel járt,de sikerült. Azóta élek vele együtt,és így értjük meg egymást. Neki köszönhetek mindent.
-Akkor ő is látja ezeket a lényeket?
-Igen,bár ő inkább rám hagyta őket,nem annyira az ő világa. Tud bánni velük,meg az erejével is,de azóta nem használja.
-Mióta?
-Ööö....inkább hagyjuk,majd elmesélem valamikor,de most már vissza kéne mennünk nem de?
-De.-helyeseltem.
Felpattantunk a sárkányainkra,és vissza repültünk a faluba.

-Na?-kérdezte Hablaty.
-Jól sikerült a beszélgetés,de te holnap szépen elmagyarázol mindent!-ütöttem karba.
-Áúúú! Mit mondjak el,már mindent tudsz rólam!
-Akkor a fausták nem is léteznek,meg semmi ősi rituálé!-vágtam rá gúnyosan.
-Írisz mesélt neked ezekeről?
-Áhá! Most lebuktál! Na Hablaty Horrendous Haddock III,holnap szépen mesélni fogsz nekem. Jó éjt.
Hátra pillantottam,és még mindig ott állt tátott szájjal. 


  

2014. október 23., csütörtök

Please Segítség!

Olaaa miaaaamoorreeeesss!

Mielőtt bármit is kérdeznétek,a kövi rész hétvégén jön! :)
És most térjünk is rá a témára!
Elegem van abból,hogy ilyen rövid részeket írok nektek! (ez is de jó,nekem van elegem és nem nektek! XD)
Ezért most segítséget kérek egy: Szerkesztő felvétellel!
Ez az ember segít nekem részeket írok,és így hosszabb lesz,és választékosabb,váratlanabbnál váratlanabb fordulatokkal!(és lehet,hogy sűrűbben jönnének a részek! :)
Ha szeretnél nekem segíteni,akkor ezeket tedd meg:
Legyél feliratkozva :)
Legyél fent facebookon,vagy twitteren,hogy tudjunk beszélni.
Ne csak 1-2 részig segíts:)
Legyen írás tudásod
Legyél legalább 11 éves
Írd IDE! kommentbe,ha szeretnél jelentkezni! :)
És ez nem "kizsákmányolás lenne",hogy én viszem el a pálmát,közös lenne a blog is :)
Várom a komikat! :)

2014. október 12., vasárnap

11. fejezet-Te vagy az apám?

Sziasztok!
Köszönöm a 12 feliratkozót,imádlak titeket. És most egy rossz hír: a történetnek a vége és a közepe már megvan,csak össze kell kötnöm őket a jelennel,amihez nincs ihletem. Így sajnos a következő 10-20 rész olyan rövid lesz mint az előző. Remélem nem nagy gond,de utána majd ezerrel nyomatom a x3 x4 hosszabb részeket. Jó olvasást!

Annyira irritáló Hanga. Állandóan Hablaty körül nyüzsgölődik,mást nem is enged oda. Nem vagyok szerelmes Hablatyba,de akkor is zavar,és úgy látszik nem csal engem. Írisz és Halvér is már csúnyán néztek Hangára,nekik sem volt az ínyükre. Oda akartam menni hozzájuk,de nagyon nagy szerencsémre a kis fekete ördög meglátott és máris elkezdett beszélgetni vele. Milyen kis szemét. A fejem vér vörös volt,lángolt mint egy vulkán,elkellett volna engem oltani. A kis majom ezt is látta,de csak egy idegesítő mosolyt rakott az arcára,amitől még dühösebb lettem. Nem ég le a pofájáról a bőr? Erre a csitrire bíztuk a sárkányainkat? Viharbogárhoz egy ujjal sem fog hozzá érni,majd Elsa gondoskodik róla. Apropó Elsa. Nem tudom hogyan bír egy barlangban lakni ezzel a majommal. Totális ellentétek. Neki van humora,kedves,és nem akaszkodik rá mindenkire. Hirtelen a szél bejött a barlangba
és iszonyatosan hideg lett. Hablaty,Írisz és Elsa egymás mellé álltak,és vízzel befedték a bejáratot. Én persze frászt kaptam,hiszen mióta is uralják az elemeket? Írisz meglátta az ilyedtséget az arcomon és elkezdett magyarázni:
- Hablaty és én elemeket idomítunk,de te ezt már tudtad.
-Én?-néztem értetlenül.
-Tudtad az emlékezet kiesésed előtt.
-Óoo....így már érthető.
Utáltam,hogy nem emlékeztem semmire. Butának és sebezhetőnek éreztem magamat. Gothi szerint kell egy mély emlék,hogy vissza jöjjenek,de vajon mi!? Hablaty oda jött hozzám,úgy látszott eléggé ideges.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Persze.-mondtam flegmán.
-Biztos?Mert amióta itt vagunk te..
-Jól vagyok,oké??Nincs semmi bajom,fogd már fel!
És ezzel ki is rohantam könnyes szemmel,de ezt már nem láthatta,hiszem Elsa felé fordult.
-Mi lehet a baja?
-Nem tudom,de hagyd magára,hadd nyugodjon meg.

                            0

Már órák óta kint ültem a barlang bejáratánál,azon filózva,hogy a kis majmocska hogyan mászik rá Hablatyra. Az a csaj kibírhatatlan volt! Inkább szálltam volna szembe Drago seregével,mint hogy hetekig ezzel a csitrivel legyek össze zárva. Ezt is fogom tenni! Haza megyek és segítek Pléhpofának!
-Ebben senki sem akadályozhat meg!
-Vagy mégis!-hallottam egy ismerős hangot a hátam mögött-mi bánt ennyire?
-Mondtam már,hogy semmi!
-Ha nem akarod elmondani akkor ne mond. Csak úgy ültünk kint a szirten,amikor észrevettem valamit. A hajam teljesen tönkre ment! Most fonhatom újra az egészet..remek!
-Holnap vissza megyünk Hibbantra sárkányok nélkül.- mondta Hablaty.
-Végre egy jó hír. Elsa itt marad?
-Persze,Hangával együtt.
Ó,már megint az a kis majom!! Tuti,hogy bejön Hablatynak,de mostantól nem érdekel! Nekem ő nem tetszik,nem szólok bele,de ő rontja el az életét.
-Akkor megyünk aludni?
-Oké-válaszoltam,hiszen már nagyon fáradt voltam.

                              0

Bent már mindenki húzta a medve bőrt,csak én meg Hablaty voltunk fent. Nem bírtam elaludni olyan sok dolog kavargott bennem.
-Min gondolkozol?
Ez a fejembe lát?
-Semmi közöd hozzá!-vágtam rá nagyon bunkón.
-Ma miért vagy ilyen velem?
-Ó nem is tudom... talán azért mert megállás nélkül enyelegsz Hangával?
- Ő tapadt rám,és egyébként is nekem más tetszik.
-Az is ilyen csitri?
-Nem,ő sokkal kedvesebb. A haja arany színű,mint a korai margaréta,gyönyörűen csillog a napfényben. A szeme tengerkék,ha csak belenézek,nem bírok benne gyönyörködni.
-Biztos szép lány lehet-mondtam.Tuti nem olyan mint Hanga,hiszen akkor Hablaty nen beszélne róla így. -Az ám,őrülten szeretem. De ő...
-Ő nem szeret?
-De szeret csak...
-Akkor jó.- ásítottam majd azonnal álomba szenderültem.

                               0

-Jó reggelt-keltem fel erre a mondatra. Miért nem lehet még aludni? Lassan kinyitottam a szememet,ami elég nehézkesen sikeredett,majd körbe néztem. Minden össze volt pakolva,2 sárkánnyal együtt. De miért is? Ja tényleg! Hablaty tegnap mondta,hogy ma indulunk haza.
-Mindenki sárkányra! Elsa és Hanga elvisznek minket Hibbant rejtett részére,és onnan vissza gyalogolunk a faluba,Drago érkezése előtt.-mondta Hablaty.
-Oké!-válaszoltuk kórusban.
4 ember utazott egy sárkányon. Én villám gyorsan oda száguldottam Elsához,még véletlen sem akartsm a majmocskával utazni. Elsa sárkányához ült még Hablaty és Kőfej. A többiek Hangához mentek.

                            0

Az út egészen türhető volt azon kívűl,hogy Fafej az idétlen poénaival próbált minket szórakoztatni,reménytelenül,és Takonypóc egész végig rám meredt undorító szerelmes pillantásaival. A faluba érve a két lány már hazament.
-Gyerünk,Drago mindjárt ide ér!-hallottuk minden honnan ezeket a kiálltásokat. Természetesen igazak voltak,és az az őrült,már 10 perc múlva itt is volt. A haja korom fekete volt, ruhája sárkány bőrből készült. Micsoda egy barbár állat! A jobb keze nagyon furcsa volt,mintha fémből lett volna. Rasztás alak volt,kinézete elrettentő.
-Adjátok át a sárkányokat!
Pléhpofa éppen szeretett volna megszólalni,de Írisz megelőzte:
-Nálunk nincsenek sárkányok! De ha lennének is,akkor sem adnánk! Szóval el lehet húzni bye bye!-a végét már viccesen mondva. Drago csak nézte,de furán. Nem tudom elmagyarázni,de furcsa volt a hallgatása.
-Amikor először fogtalak a karomban,olyan kicsi és esetlen voltál.
-Te meg miről beszélsz? Talán ismerlek?
-Nem dehogy is, hiszen csak egy baba voltál,de egy apa sosem felejt



2014. október 5., vasárnap

10. fejezet-Sárkányok nincsenek

-Ha csak nem mi??-kérdezte kissé idegesen Pléhpofa.
-Ha csak nem,el nem bújtatjuk a sárkányokat,arra a szigetre,ahonnan én jöttem! Nagyon messze van,Drago nem menne oda,főleg a történtek után.
-Mi történt ott?-kérdeztem érdeklődve.
-Hosszú lenne elmesélni, és most időnk sincs rá. Szóljunk az egész a falunak hogy a sárkányokat hozzák a  partra.
Hablaty és Pléhpofa elindultak a falu felé figyelmeztetni mindenkit,engem pedig a partra küldtek,hogy felkészítsem a sárkányokat a hosszú útra.


A nap már nyugovóra tért,az ég a szivárvány ezet színében pompázott. Kellemes szellő fujdogált,a tenger gyönyörű hullámain az a pár forrkatlan úszott,akiket én kisértem. A srácokkal elosztottuk a sárkányokat,és külömböző úton megyünk,ne hogy Drago esetleg meglásson minket. Én harminc siklót,5 forrkatlant,és 23 rettenetes rémet kísértem. A nap már eltűnt a horizontról,ideje volt leszállnunk,arra a szigetre,amit Hablaty bejelölt a térképen. Minden sárkányt gondosan elrejtettem,én pedig felmásztam egy alacsonyabb fára. Próbáltam álomba szenderülni,de nem ment. Írisz azt mondta,hogy akármi történik,nem szabad elhagynunk a sárkányokat,vagy segíteni egymásnak. Aki elhagyta a saját útvonalát,az veszélybe sodorja az egész akciót! A hold fehéren világította meg,a sápadt arcomat meg nyugtató érzés volt. Elkezdtem gondolkodni ezen a fura,rasztás alakon. Mintha láttam volna már valahol! De hol,és mikor? Sajnos amióta történt ez a baleset, sajnos semmire sem emlékszem. Lehet,hogy ezzel az emberrel,is akkor találkoztam? A szemem egyre nehezebb lett,szépen lassan lecsukódott.


Valami vizes,nyálkás dolog elkezdett nyalni,erre felébredtem. Természetesen Viharbogár volt az,jelezve,hogy indulnunk kell. Nagyon korán volt,a nap még alig kandikált ki a hegyek mögül. Az ég vörösen izzott,mintha éppen egy vulkán tört volna ki. Körbe néztem a szigeten. Nagyon kicsi volt,talán hatod akkora mint Hibbant,szinte csak fák voltak rajta. Láttam,hogy a sárkányok még nem nagyon tértek magukhoz,így hát elmentem vizet keresni. A táj gyönyörű volt,álomba illő. A fák legtöbbje az égig ért,alig voltak kisebbek. A fű bársonyos volt,még harmatos. Halk csobogásra lettem figyelmes.Elindultam a hang felé. Egy pici patakocska volt a sziget déli részém,ami a tengerbe ömlött. Elővettem a kulacsomat,és megtöltöttem,a friss,hideg vízzel.


A nap egyre jobban kelt fel,ideje volt indulni. A forrkatlanokat kicsit előre küldtem,de öt perc múlva már mi is elindultunk. Volt valami fura a levegőben. Valami olyan dolog,ami egyszerre volt csodálatos,és elrettentő. Vajon a többiek is jól haladnak? Nem vagyunk lemaradva? És ha valami baj történt velük? Ezek a pillanatnyilag megválaszolhatatlan kérdések keringtek a fejemben. Intettem a sárkányoknak,hogy siessünk,ne hogy elkéssünk. Ebéd idő lehetett,amikor hangos kiálltásra lettem figyelmes. Nem is akármilyenre:éjfúria kiálltásra. Hablatyék is biztosan itt vannak a közelben. Ez egy kicsit megnyugtatott,de hamar abba maradt a nyugodtságom. Előkaptam a térképet,és a szám elé ragtam a kezemet.
-Ajaj,egy szigetnyivel arrébb kéne lennünk. Hablaty biztosan meglátott minket. Gyerünk kislány,menjünk arrébb,ne hogy baj legyen.


A múlt éjszaka nem álltunk meg aludni,mert a kis kitérőnk fél napba telt. A sárkányok egészen jól bírták,de én.....én nem. A végkimerülés szélén jártam,amikor észrevettem a fészket. Az egész egy hatalmas jég tömb volt,a tenger közepén.
-Gyerünk srácok,már majdnem ott vagyunk.
Bementünk egy barlangba,és amit láttunk,az elképesztő volt. Ez a hely tele volt sárkányokkal,de a legtöbb ismeretlen faj. Írisz már ott volt,és látta, hogy borzasztó állapotban vagyok.
-Asztrid jól vagy?
-Nem,egy szemhunyásnyit sem aludtam,mert letértünk az útról,és fél napba telt vissza találni.
- Pedig idő előtt jöttetek, mert a többiek csak 3 óra múlva érkeznek meg.
-De jó,akkor aludhatok?
-Persze,de.....-Írisz be se fejezte a mondatot,én már mélyen húztam a medvebőrt.


-Asztrid,kellj fel-hallottam egy halk hangot.
Kinyitottam a szememet,és már mindenki ott volt.
-Álom szuszék-röhögött hangosan Fafej. Szépen lassan oda mentem hozzá,mint egy viking,aki részegre itta magát jaklikőrrel,és icipicit hasba ütöttem,de csak annyira,hogy összeesett. Tuti nem fájt neki.
Akkor ha már itt van mindenki teljesen egészségesen-kezdte Hablaty-akkor bemutatnánk nektek Írisszel két jóbarátunkat.
A barlang mélyéből előjött két alak. Mind ketten lányok voltak,velünk egyidődnek néztek ki. Az egyik nagyon hasonlított a vikingekre:hosszú fekete haján olykor-olykor megcsillant a fény. Barna csizmát,és zöldes felsőt viselt. Nadrágja fekete volt. A másik teljesen máshogy nézett ki: hófehér hajában,finom fonás volt. Hosszú kék ruhát viselt,ami tele volt csillámokkal,de cipőt nem hordott.
-Bemutatom nektek Hangát,és Elsát,akik vigyáznak majd a sárkányainkra. Higgyétek el,profik,és jó barátok.-tette hozzá Hablaty.
Elsa eléggé szimpatikusnak tűnt,de Hanga nem. Olyan szerelmes pillantásokkal fürkészte Hablatyot,ami irritált. De engem mióta is érdekel Hablaty?

Ez lett volna a 10 .rész!
Remélem tetszett,írjátok még komiba,vagy chatbe.
Ui.: Elsát ne annyinak képzeljétek el mint a Frozen-ban! Itt most egy idős Hablatyékkal,azaz 16 éves!