2014. szeptember 20., szombat

9. Fejezet-Ki vagyok én?

Egy kis madát szállt az égen. Mintha semmi baj nem lenne,ő csak boldogan röpködött.Bár csak így lett volna. Bent ültem egy szobában,ami elvileg az enyém,de míly meglepő,erre sem emlékeztem. Azóta 3 nap telt el. Hablaty megpróbál segíteni rajtam,de nem tud. Ez az érzés borzasztó volt. A szívem hevesen vert,még a hangját is lehetett hallani. Mindenki a faluban azért sürgölődött,hogy vissza szerezzék az emlékeimet,de szintén reménytelenül. Az öreg asszony,a neve azt hiszem Gothi,leírta,hogy az emlékeim oda vesznek,de mindenki csak nyugtatgat,hogy minden rendben van. De látom,hogy ez nem igaz! Ne nézzenek már bolondnak! Írisz és Hablaty néhány alap dolgot magamról megtanítottak:
1. A nevem Asztrid Hofferson
2. Hibbanton élek, és 16 éves vagyok.
Ennyi,és semmi más! Vajon mit csináltam egész életemben? Kedves voltam,vagy erőszakos? Csak egy picike emlék,egy parányi segítség. De akárhogy reménykedtem is semmi sem történt. Talán dél lehetett. A nap erősen sütött,néhol déli bábok jelentek meg. Gyönyörű nap lehetett volna. Mindenki kint volt,és sárkányokon repültek.
Éjfúria kiálltást hallottam,ezért kimentem.
-Asztrid,mindenhol téged kerestünk. Gyere,próbálunk segíteni.
Igen,a srácok minden nap tartottak egy órát,hogy vissza jöjjenek az emlékeim.
-Hablaty elég! Reménytelen.
-Ne mondj ilyet hiszen bármi lehetséges!
Én inkább felpattantam Viharbogárra,és elrepültem.
A tenger gyönyörű volt,szín tiszta.
Láttam,ahogyan Forrkatlanok úszkálnak nagy boldogan a zátonynál. Az égen Szörnyen Nagy Rémségek siklottak,kicsinyeikkel együtt. A távolban egy apró foltott pillantottam meg,mintja egy hajó lett volna az.
-Mit gondolsz Kislány,megnézzük,hogy ki az?
Viharbogár,csak egyet értően bólintott,és már indultunk is. Egyre csak közeledtünk,de amikor talán 5 méterre voltunk,hangos kiálltás zavarta meg,az addig háborítatlan eget.
-Sárkány,lelőni!
Amint ezt meghallottuk,azonnal vissza indultunk Hibbant felé.
Vajon ezek kik?  Miért akartak mintket lelőni? Talán..hát persze! Sárkány vadászok.
Viharbogár gyorsabban,szólnunk kell Hablatynak!

                           0

Éppen a faluban sétálgattam,és azon gondolkoztam,hogy Asztrid miért nem akarja,hogy segítsünk?! Talán ez már tényleg sok neki. Gothi azt mindta,hogy csak egy mély emlék segíthet. De ez mit jelent? Ekkor Sikló Sárkány hangot hallottam,és Asztrid jött ilyedten felém.
-Hablaty,sárkány vadászokkal találkoztunk!
-Hol?-kérdeztem ilyedten.
-Annál a sziget csoportnál. Mit is mondtál,mi a neve?
-A Nyaktörő Lábnál?
-Igen,ott.
-De az nagyon közel van,ha oda elmentek,akkor ide is eljönnek!
Szólnunk kell Pléhpofának!

                            0

Hablaty nagyon megijedt a hír hallatán, már rohantunk is a főnökhöz. Vajon hogyan fog reagálni? És mit tesz majd? Harcol,vagy elmenekül?? Talán nem is az a kérdés,hogy mit tesz,hanem hogy mit kéne tennie. A sárkány vadászok miért ölik ezeket az állatokat? Miért nem nevelik őket,mint mi? Egyszerre túl sok kérdés forgott bennem,így egy kicsit megszédültem.
-Asztrid jól vagy?-kérdezte Hablaty. -Persze.
Le kell nyugodnom,hiszen Pléhpofa biztosan kitalál valamit. Rohanva beestünk a Nagy Terembe,ahol éppen gyűlés volt.
-Gyerekek,mit kerestek itt? Hiszen gyűlés van.
-Sárkány vadászok vannak a Nyaktörő Lábnál!- szuszogta Hablaty,és majdnem kiköpte a tüdejét. A térdére támaszkodva várta a főnök válaszát. Pléhpofa szeme tágra nyílt,az arcán apró félelem látszott.
-Ez biztos?
-Igen,Asztrid látta.
-Asztrid,hogyan nézett ki?
-A flotta élén egy rasztás,fekete szakállú férfi állt. Nagy köpenye volt,ha jól láttam sárkány bőrböl. Az arca piszkos volt,és elrettentő.
-Drago Vérdung!-mondták egyszerre.
-Drago milyen Durung? -kérdeztem,mert a fickónak elég érdekes neve volt. Durung? Kinek adnak ilyen nevet?
-Drago Vérdung,egy őrűlt sárkány vadász,aki a hatalma alá vonja,ezeket az isteni lényeket.-mondta Hablaty.
-Te már találkoztál vele?-kérdezte Pléhpofa.
-Igen egyszer. Elakarta foglalni a sárkány fészket,ahol addig laktam. Életem legnagyobb háborúja volt,akkor vesztettem el a lábamat,és ismertem meg Íriszt.
-Akkor jobb lesz,hogyha távol tartjuk Hibbant-tól.-mondtam.
-De sajnos nem lehet,teljesen őrült! Ha meglát egy darab sárkányt is a szigeten,akkor rossz vége lesz. Nem tudunk mit tenni.-keseredett el a főnök.
-Ha csak nem........

2014. szeptember 19., péntek

Ez miért jó nektek???

Ola!

Nem értem az embereket!
Miért kel lefikázni a blogot??
Miért kell rondákat írni róla??
Szerintetek ez nekem jól esik???
Mert egyesek csak leszólni tudják!
"Milyen szar"
"Ezt egy 3 éves írta?"
"Szar bazdmeg"!
Akinek nem tetszik,el lehet húzni!
Így mindenkinek jó:Ti nem erre a "szar" blogra fecsérlitek az időtöket,én meg írhatom tovább.
Persze ezt nem arra értem,aki építő kritikát mond,és tanácsot!
Én megfogadom őket!
De aki nem tud normális kritikát írni,csak becsmérelni,az húzzon el a picsába!(már bocsánat)
Csak az jöjjön a blogra,akinek tetszik!


Akiknek meg tetszik,és bíztatnak,azoknak külön köszönöm,kiemelve a blog legnagyobb rajongóját Mata Fruzsinát! :)

Előzetes!

Sziasztok! :)

Próbáltam trailert csinálni a blognak!
Döntenetek kéne!
Melyik lett kevésbé béna??(bár csak a zene más)
Várom komiba! :D






2014. szeptember 17., szerda

8. rész-Az emlékek tengerén

Sziasztok!
Először is köszönöm a több mint 4000 megtekintést!
Szuperek vagytok!
Ennek örömére egy rövidebb 8 részt hoztam!
Másodjára: láttam,hogy a 7. részt egyszerűen utáltátok!
Semmi pozitív vissza jelzés nem érkezett,szóval az olyasféle részeket mostantól hanyagolom! :)
És kérlek írjatok kommenteket,vagy pipáljatok,mert így nem tudom,hogy folytassam-e!?


A tegnap este felejthetetlen volt,jó és rossz értelemben is.
Takonpócnak szerencséje van, mert nincs kedvem kimenni a házból,így nem dobhatom Kampó szájába.
De persze ott volt a repülés Hablattyal.
Nem tudom, hogy miért adtam neki puszit,de egy valami biztos:
Nem vagyok belé szerelmes!
Egyszerűen ő nem az a típus,aki életem szerelme lehetne.
Talán köszönet képpen adtam neki.
Na mindegy,ezen nincs kedvem többet filózni.
De ha így bele gondolok,szinte alig tudok róla és Íriszről bármit is.
Múltkor meséltek valamennyit,de hát én.....
-Gyere Vihatbogár,megjött a kedvem a repüléshez.
Drága sárkányom már pattant is ki az ágyából,nagy boldogan.
A partnál repültünk,gyönyörű idő volt.
A nap ragyogott,teljesen elvakított,bárány felhők úszkáltak az égen.
-Gyerünk Kislány,gyorsabban!
Hirtelen megláttam egy arcot.
Drago arcát!
-Állj Viharbogár,stop!!!
Ő megállt,de a gyors fékezéstől leestem a vízbe.
-Szerintetek hall minket?
-Meghalt-hallottam egy boldog kiáltást-tök baro!!
-Fogd be a szádat Fafej,ez nem poén!
-Hablaty??-nyöszörögtem hallkan.
-Igen én vagyok.
Lassan kinyitottam a szememet,és az ismerős mosoly fogadott.
-Mi....mi történt?
-Nem tudjuk,a tengerben találtunk, amikor repültünk a sárkányaikon.
Eszembe jutott,hogy azért estem le,mert megláttam Drago arcát.
-Fel tudsz állni?
-Persze.
De amint felkeltem,vissza zuhantam a földre,és bevertem a fejemet.
-Asztrid!
-Ki az az Asztrid?-kérdeztem.
-Te egy igazi móka mester vagy!-nevetett mellettem egy fiú. Na de jól vagy?
-Te meg ki vagy?-kérdeztem megint,mert az arca egyáltalán nem volt ismerős.
-Habkaty vagyok. Ez nem jó. Halvér,hívjátok ide Valkát,és Gothit,azt hiszem emlékezet kiesése van.
Kik ők,és miért hívnak Asztridnak?
Egyáltalán ki vagyok én?
Nagyon megrémültem,hiszen senkit sem ismertem.
Ekkor odajött mellém egy sárkány.
-Ó Viharbogár- kiáltottam-hol vagyunk??
-Tudod,hogy ki ő?-kérdezte a fura nevű fiú.
-Persze,ő a sárkányom.
-Akkor jó.
Még mindig nem értettem semmit.
Miért kérdezget ennyit?
Semmi köze sincs hozzá.
Egy valami biztos:
Meg kell tudnom,hogy ki vagyok és haza kell jutnom.
De hogyan?
Miközben ilyen fontos dolgokon járt az eszem 3 ember közeledett.
Egy termetes vörös szakállú férfi,egy vékony nő ,aki nagyon hasonlított a fura fiúra.
Arany barna haja,és smaragd zöld szeme volt.
Igen,biztos hogy rokonok.
És végül egy vékony,nagyob öreg asszony.
-De jó,hogy itt vagytok! Asztridnak emlékezet kiesése van.  Semmire sem emlékszik, csak Viharbogárra.
-Ti......ti rokonok vagytok fura fiú,és barna hajú nő?-kérdeztem.
Mind a ketten kérdően néztek rám.
-De udvariatlan vagyok-kezdte a nő-a nevem Valka,és nem,nem vagyunk rokonok Hablattyal.
-Pedig nagyon hasonlítotok,hiszen a szemetek,a hajatok,sőt még a test alkatotok ís hasonló.
Valka elmosolyodott.
Eközben odajött hozzám az öreg asszony megvizsgált,mintha beteg lennék.
Én elhúzódtam,hiszen semmi bajom sincs.
Valamit irkálni kezdett a homokba,amit a duci fiú,valahogy megértett.
-Azt mondja,hogy emlékezet kiesése van.
-Ezt eddig is tudtuk.
-És csak egy mély emlék tudja vissza hozni az emlékeit.
-De Asztridnak nincsenek "mély emlékei"-mondta egy vörös-fekete hajú lány,aki nagyon hasonlított rám.
-Ismernem kéne téged?-kérdeztem tőle.
-Attól függ.
Kettő nagy darab viking rohant oda hozzám,és szorosan megöleltek.
-Ó,drága kicsikém!
-Kik vagytok?
Lassan ellöktem őket magamtól.
-Nem emlékszik senkire,és semmire,csak Viharbogárra.
A szemükből hatalmas könnyek buggyantak ki,és elkezdtek sírni.
Felálltam,mert már elegem volt ezekből az emberekből.
Meg hibbantak.
-Gyere kislány-szóltam oda a sárkányomhoz-menjünk innen.
-Nem mész te sehova!-fogta meg a kezemet Hablaty.
-De itt senkit sem ismerek,még a sziget nevét sem tudo......
-Hibbant....Hibbant-sziget.-mosolygott rám.
-A neved Asztrid,Hibbanton laksz,és egyenlőre többet nem kell tudnod-mondta Valka.
-És én vagyok a barátod-mondta egy erős,eléggé beképzeltnek tűnő viking suhanc.
-Ja..biztos!-húztam el tőle a kezemet,óriási undorral az arcomon.
-Beviszünk a faluba.
Felpattantam Viharbogárra,és követni kezdtem őket.
Gyönyörű volt ez a sziget.
Végtelenségig húzódó erdők,felhőket érintő hegyek,patyolat tiszta patakok.
Nem emlékeztem semmire.
Megpróbáltam bízni bennük,és reméltem,hogy minden igaz,amit mondanak.

Ez lett volna a 8 rész!
Na,és akkor várom a komikat,hogy folytassam-e a blogot!

2014. szeptember 16., kedd

A győztesek! *.*

Sziasztok!

Lezárult a szavazás!
Nagyon boldog vagyok,a sok szavazat,és támogatásért! :)
Imádlak titeket! :D
De akkor kezdjük is!

Az 1. kategóriában,ugye a 2014/2015-ös tanév legjobb httyd-s történet írójának a címéért zajlott a verseny!
Ezt a díjat nem más mint: Amare99: https://www.fanfiction.net/s/10486818/1/Hajnalp%C3%ADr
Gratulálok!



A 2. kategóriában a 2014/2015-ös év legjobb httyd-s blogjára szavazhattatok!
A győztes nem más mint: Lili Baranyi: http://fogatlan.blogspot.hu/
 Gratula! :)


A 3. kategóriában a legjobb httyd-s íróra kellett szavaznotok!
A győztes: Lili Baranyi!!!
Gratulálok!
Lili!
Jövőre neked kéne megrendezni ezt a versenyt!
Kérlek írd hozzászólásba,hogy elvállalod-e!
Fontos lenne! :)


Gratulálok a többi versenyzőnek is! :)
Ti is jók voltatok,ne keseredjetek el,hiszen jövőre győzhettek!:)

2014. szeptember 14., vasárnap

7. rész-Az álmok néha valóra válnak

A nap sütött,az ég kék volt.
Tökéletes napnak tűnt,de csak eddig a percig.
Az ég beborult,és óriás villámok csapódtak a faluba.
Mindenki menekült,sikoltozott.
Egy kis lány tőlem pár méterre sírt.
Az egyik villám éppen felé tartott,de én még időben ellöktem onnan.
Futottam,hogy megkeressem a többieket,de senkit sem találtam.
Ahogy körbe néztem a falun mindenhol teljes volt a káosz,de mindenki eltűnt.
Hirtelen megláttam Drago-t.
Egyre közelebb jött,majd kinyitotta a száját,én meg eltűntem a sötétségben.


Felriadtam.
Izzadtam,és reszkettem.
Nyugi,csak egy álom volt-nyugtatgattam magamat.
Leballagtam a konyhába,kicsit még bágyadtan.
Írisz már ott várt engem karba tett kézzel.
-9-kor kell felkelni??-kérdezte.
-9 óra van????Nagyon elaludtam!
-Gyere gyorsan,mert Pléhpofa bejelentést tesz,és csak ránk várnak!
Felkaptam egy almát és már rohantunk


Nem tudtam vajon a a "nagy főnök" mit szeretne mondani,de a hirtelen bejelentései nem mindig jók.
Az arénába beérve,láttuk,hogy Takonypóc felénk integet.
Remek,még helyet is foglalt nekünk. Ah!
Én inkább Hablaty és Írisz közé ültem.
-Emberek figyelem!-kezdte Pléhpofa.-ma van 300 éve,hogy a vikingek Hibbantra költöztek.
Ennek örömére 1 nap múlva bált rendezünk!
-Hát én tuti nem megyek! A bál,meg én kettő külön fogalom!-súgtam oda Írisznek.
És mindenkinek kötelező megjelennie,egy saját készítésű ruhában!-tette hozzá Pléhpofa.
-Mi van??? Mindenki??? Ó,Pléhpofa de humoros,biztos csak viccelt.-mosolyodtam el.


Miután vége volt a gyűlésnek oda mentem Pléhpofához,és megkérdeztem tőle,hogy csak viccelt-e!?
-Teljesen komolyan mondtam Asztrid ,mindenkinek ott kell lennie.
-De én nem mehetek bálba!!! Az nem én lennék!
-Sajnálom,de muszáj!


A dühtől majdnem szétrobbantam.
Minek menjek el???
Hogy elessek a magassarkúban,és a puncs közepébe essek,aztán mindenki rajtam nevetne??
Egyébként is,ki hívna el??
Max. Takonypóc,de vele soha!!!


Leballagtam a konyhába mélabús arccal.
Ahogy láttam anyát nem nagyon érdekelte,hiszen az arcom alá nyomott,egy mini bűn ronda ruhát.
-Ó,Asztrid emlékszem,amikor én mentem először bálba,ez a ruha volt rajtam. Felejthetetlen éjszaka volt.
Én csak úgy néztem azt a förmedvényt,majd végre szóhoz jutottam.
-Ez nagyon ronda!!Nem veszem fel,sőt semmilyen ruhát nem veszek fel,mert el sem megyek!
-De Aszt....
-Nem,nincs Asztrid! Senki sem kényszeríthet rá!
Felrohantam a szobámba,és elkezdtem morgolódni.
-Ó,Thor,Ó,Thor!!
-Hülye bál,hülye ruha!
Elegem van!
Miért akar mindenki rám kényszeríteni olyan dolgo,ami teljesen eltér a személyiségemtől?
Szép ruhácskák,szerelmeskedés,ez nem én vagyok!
Kiugrottam az ablakon,és elindultam a medence felé.
Csak rohantam,és rohantam.
Egyszer csak megbotlottam valamiben,és hirtelen minden elsötétült.


-Asztrid! Nyisd ki a szemed! Ébren vagy??-hallottam ezeket a hangokat
Lassan kinyitottam a szememet,és a medencében voltam.
Körül néztem,hogy ki beszélt hozzám.
Hablaty?-raktam a kezemet a fejemre,mert nagyon fájt.
-Igen,én vagyok. Jól vagy?
Lassan felsegített.
-Asszem.


-Miért voltál egész este kint?Mindenki téged keres!
-Nem akarok bálba menni.
-Miért?
-Mert,az nem én vagyok,a csillogás,a puccos ruhák,egyszerűen nem tudom ott elképzelni magam.
Meg egyébként is. Melyik fiú hívna el??
Hiszen,én erős,és maga biztos vagyok,de arra senki sem gondol,hogy esetleg vannak érzéseim is!
-Asztrid én azt.....
-Most kérlek ne Hablaty,haza tudnál vinni?
-Persze.


A srácokkal elmentünk beszélgetni,és persze,hogy az a szörnyű bál lett a téma.
Miért nem lehet más a téma????
-Jaj én annyira örülök a bálnak-mondta Kőfej.
-Jah,ha bárki elfog hívni!-nevetett Fafej.
-Mondták már,hogy olyan vagy mint egy lány?-kérdezte Kőfej.
-És rád mondták már?
-Olyan gyönyörű éjszaka lesz. Te Asztrid,meg én lassúzunk,majd megcsókollak.
Ahogy ezt Takonypóc kimondta,én sírva rohantam az erdőbe.
-Ez kellett,tényleg?-mordult rá Hablaty.


Lent ültem a medencénél,és a vízre meredtem.
Ha már mindenkinek muszáj ott lennie,akkor engem miért nem hív el senki?
Takonypócot inkább hagyjuk.
És a ruha is borzasztó.
Nem megyek el,és punk tumm!
Könnyekben törtem ki,a tűzféreg sárkányok vígan ihattak volna alattam.
Igazából nem tudtam,hogy miért sírok.
Talán azért,mert nem akartam bálba menni,ruhám sem volt,és senki (normális) nem hívott el?
Milyen lesz már ott egyedül táncolni,vagy csak egyszerűen mindenkinek lesz partnere,csak nekem nem.


Hirtelen valakik megfogták a vállamat.
Összerándultam,de Írisz volt az.
-Miért sírsz?-kérdezte Írisz.
Elmeséltem neki bánatomat.
-Ó,hát ezen segíthetünk. Engem sem hívtak el,de majd mi csajok megleszünk! Kit érdekel ez a bál?
Majd mi ketten jót bulizunk.-kacsintott rám.
-Oké-szipogtam-de attól még kell ruha.
-Gyere,indulunk varrni!
-Rendben.

Otthon elővettem anya szekrényéből a cérnát,és a tűt,és azonnal munkához láttunk.
Legalább 5 órája varrtunk,amikor befejeztük.
Én egy hosszú kék ruhát varrtam magamnak,Írisz pedig egy hasonló lila ruhát.





-Na,vegyük fel,mert már így is késésben vagyunk.
-Hát nem is tudom,hülyén érzem benne magam.
-Ne beszélj angolnát,gyönyörű vagy! Jöhet a smink.
Írisz valami poros borzalmat nyomot az arcomba!
-Ez meg mi?-kérdeztem.
-Púder,de kell fekete szemfesték is.

Mire kijutottunk,Írisz a pokolba kergetett,a sok idétlen sminkel.
Talány nyolc óra lehetett,amikor megérkeztünk a nagy terembe.
Amikor bementünk szemünk-szánk nyitva maradt.
Minden csillogott,és ragyogott,eszméletlen szép volt.
Takonypóc füttyentett nekünk egyet.
-Ez tényleg nagyon bolond-súgta oda nekem Írisz.
-Én mondtam.
Mind a ketten elkezdtünk nevetni.
-Hozzak puncsot?-kérdeztem.
-Aha.
Mentem a pulthoz,de Takonypóc leöntött.
-Sajnálom Asz.....
Be sem tudta fejezni,mert egy akkora pofont adtam neki,utána pedig sírva kirohantam.
-Nagyon ügyes voltál.....megint-mondta Hablaty,és utánam szaladt.


Ott ültem a parton,és megint a tűzférgeket itattam.
Hallottam,hogy Hablaty megszólal mögöttem.
-Gyönyörű az éjszaka,kár hogy bent kell lennünk a teremben.
Tudod,szerintem így is gyönyörű vagy.
-Köszi-mosolyogtam.
-Elmegyünk repülni??
-Persze.

A hold gyönyörűen világított,az ég fekete volt.
Nagyon jó volt Hablattyal repülni,megnyugtatott.
Végre kiadhattam magamból,az elmúlt nap fáradalmait.
Talán fél óráig repkedhettünk,amikor elfáradtunk.
A nagy teremben,már senki sem volt,hiszen éjfél lehetett.


-Köszi,ez nagyon jó volt!-mondtam.
Egy gyors puszit nyomtam az arcára,majd elfutottam.


Amikor hazaértem,már mindenki aludt.
Halkan felrohantam a szobámba,és bebújtam a takaróm alá.
Istenem,mit csináltam?-kuncogtam magamban.
Mire elaludtam,sok minden tanulságot vontam le a mai napból:
1., Hablaty nagyon édes.
2., Írisz kezébe többé sminket nem adok.
3., Takonypóccal holnap még számolok.


Ez lett volna a 7. fejezet!
Remélem sikerült elég hosszúra írni.
Várom a véleményeket hozzászólásba!
 

2014. szeptember 9., kedd

Szavazz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ola!!

Megkezdődött a szavazás!
Kérlek szavazzatok sokan!
Azt hittem jobban bejön majd az ötlet,de sebaj,majd jövőre jobb lesz! :)
Ha akartok még nevezhettek,de annak a blognak/írónak kevesebb esélye lesz,hiszen később kerül ki!
De tényleg kérlek SZAVAZZATOK!!!
Fontos!!!!!
A szavazás kb. 1 hétig tart!

2014. szeptember 8., hétfő

A boldogság, avagy hála az égnek tetszik az ötlet!

Ola Miamores! :)

Hála az égnek tetszik a Httyd Blogger Awards ötlet!

Akkor pontosítom!

1., A nyeremények:
Az 1. kategória győztese:
Ő lesz 2014-2015-ös tanév legjobb történetes blogja,erről még oklevelet is kap.
És még 1 apróság: 1 évig kint lesz a blogon!

A 2. kategória győztese:
Ugyan az mint az előzőnél!

A 3. kategória győztese:
Ugyan az mint az előzöknél+ jövőre ő rendezi meg ezt a versenyt! :)

Remélem tetszenek a nyeremények!

Akkor az eddigi jelöltek:

az 1. kategóriában:
Amare99: https://www.fanfiction.net/s/10486818/1/Hajnalp%C3%ADr

Amare99: https://www.fanfiction.net/s/10648559/1/Isteni-probl%C3%A9m%C3%A1k

Sunbirthhttps://www.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.fanfiction.net%2Fs%2F10203164%2F1%2FIr%25C3%25A1ny-az-%25C3%25A9let&h=TAQEC9JNx

 http://sarkanytortenet.blogspot.hu/

A 2. kategória jelöltjei:

 Lili Baranyi: http://fogatlan.blogspot.hu/

Adrienn Simon: http://foogaatlaan.blogspot.hu/

Luca Richnovszky: http://fogatlanlover.blogspot.hu/

http://igyneveldasarkanyodat.sarkanyokvilaga.hu/news.php

a 3. kategória jelöltjei:
Lili Baranyi
Amare99
Sunbirth 
Luca Richnovszky
Cloudjumper
Alexandra Szabó
Adrienn Simon

 Természetesen nevezhettek még!
Szerdáig!!!!!
Utána megkezdődik a szavazás!

2014. szeptember 7., vasárnap

Httyd Blogger Awards

Sziasztok Sárkány mesterek!

Itt a meglepi!!
Csinálok egy Httyd Blogger Awars-ot!
Ennek az lenne a lényege,hogy nevezitek kedvenc httyd-s blogjaidet,történeteidet!

3 kategóriában lehet nevezni blogot:

1., Kedvenc történetes Httyd blog!

2., Kedvenc infós Httyd blog!

3., Kedvenc Httyd blog író!

Nem csak saját blogot lehet nevezni! :)
Remélem nem túl őrült ötlet,és kérlek írjatok hozzászólást,hogy tetszik-e vagy sem,setleg jelöljetek blogot,vagy írót! :)

6. rész-Talán mégsem álom?

Sziasztok!
2 hét után itt az új rész! :)
Bocsi,hogy ennyit kellett rá várni,de sok dolgom volt!
Aki ezt most olvassa,azt megkérem rá,hogy 10 perc múlva nézzen vissza a blogba,mert meglepi lesz!

Már későre járt,de én még az erdőben voltam.
Gondolkoztam,az álmomon,ami több hétig tartott.
Kérdések voltak mindenhol.
Hablatyék,hogyan kerültek a szigetre?
Pontosan kik is ők?
Nem hittem,hogy az álmom,megegyezett a valósággal,de soha nem lehet tudni.
Holnap kifaggatom őket,de most már indulnom kell,nehogy aggódjanak értünk.
Már majdnem haza értem,de hirtelen megreccsent egy ág.
Megfordultam,és ott volt mögöttem Hablaty.
-A frászt hoztad rám.
-Bocsi,csak téged kerestelek.
-Semmi baj!
-Egyébként anyukád azt mondta,hogy nálatok fogunk lakni Írisszel,remélem nem gond.
-Dehogyis,örülök,hogy lesz társaságom! Legalább mesélhettek magatokról.
-Oké!
Elindultunk haza felé.
Már majdnem hazaértünk,de Takonypócba botlottunk.
-Szia Cica baba!
-Ne hívj Cica babának,utállak,és ezt hányszor mondjam még el?
-És ez mit keres itt?
-1. Van nevem is, 2., Astridot kerestem.
-Oké,látom megtaláltad,szóval elhúzhatsz!
-Takonypóc! Hablaty és Írisz,velem fognak lakni!
-Mivan??? De miért???
-Miért ne?
Megfogtam Hablaty kezét,és elrángattam Takonypóctól.
Megint sikerült felnyomnia bennem a pumpát.
Istenem,miért nem tud békén hagyni?
Nehéz megérteni??
Már az agyvérzés szélén álltam,amikor haza értünk.
Végre sikerült lenyugodnom,és felmentem  szobámba.
Írisz,már ott volt,csak ránk várt.
-Végre itt vagytok,már órák óta várok.
-Bocsi,csak kint voltam az erdőben.
-Nem baj!-mondta Írisz
-Akkor meséltek a múltatokról,és hogy honnan jöttetek?
-Persze! :)
Már napok óta erre vártam,hiszen még csak álmomban ismertem meg őket.
De az az álom...még mindig ott furakodott bennem.
Egyesek megálmodják a jövőt,és ha én is???
Remélem hogy nem,mert nem tudnám azokat a dolgokat elviselni.
De már 1 dolog biztos: Takonypóc ugyan úgy utálja Hablatyot,mint az álmomban.
Ez igazán nem is zavart,hiszen Hablaty fél kézzel elbánik Taknyival,hiszen természet feletti képesseégei vannak.
Nem baj,megpróbálom elfelejteni,és akkor minden okés lesz.
-Akkor kezdjük.-mondtam.
-Én már születésem óta a sárkányokkal lakom-kezdte Hablaty-azt mondták,hogy kis koromban vittek el a szüleimtől,de soha nem találtam meg azt a szigetet. De ez már több mint 15 éve.
-Én kb. 9 évesen jöttem el otthonról,amikor összevesztem Dagurral. Hablaty megtalált,és azóta vele laktam.
Én csak ámultam.
Sárkányokkal élni,eszméletlen dolog lehetett.
Nincsenek szabályok,nincsenek korlátok,szabad lehetsz.
Bárcsak én is így élhettem volna.
Bár,nem ismerhettem volna a családomat,se a barátaimat.
Egyben sajnáltam,és csodáltam őket.
-Egy nap,Fogatlannal eltévedtünk,mert éppen délre indultunk,de viharba keveredtünk.
Amikor száraz földet értünk egy falu közepén voltunk.
Elmeséltem nekik mindent,és azt mondták,hogy maradhatok! :)
-És én 2 nap múlva utánad jöttem.
-Ja!-mosolygott Hablaty.
Én már nagyon fáradt voltam.
Láttam,hogy Hablaty,és Írisz beszélgetnek,de  már nem hallottam.
Lecsukódott a szemem,és elaludtam.
Talán éjfél körül lehetett,amikor felkeltem.
Az ágyamban voltam,Írisz pedig a földön aludt.
A másik szobából enyhe horkolást hallottam,gondoltam Hablaty van ott.
Remélem nem haragszanak,hogy elaludtam.
Nem tudtam vissza aludni,így elkezdtem gondolkodni rajtuk.
Sárkányokkal élni,egyedül........
Holnap még kérdezek tőlük,és persze szétverem Taknyit.
Ezeken gondolkozva újra elaludtam.
Álmomban újra és újra lejátszódott az a jelenet.
A háború Dragoval,utána meg,Hablatyék mesélnek.
Lehet hogy ez jelent valamit??
Lehet,hogy az álmom valóra válik???
És lehet,hogy hamarabb mint gondolnám?

Remélem tetszett,és 1 hét múlva jön a kövi rész! :)
Ui.: 10 perc múlva meglepi! ;)